Mese az adósság törléséről

Mindenki ismeri a viccet az erdei állatok halállistájáról. Mosolygunk a dolog abszurditásán, hogy milyen egyszerű, hozzáállás kérdése, hogy valaki elfogadja e a halállistán maradást vagy nemes egyszerűséggel leiratkozik róla, ahogy az természetes.
E tréfa analóg számomra az adóság eltörlés újkori mítoszával. Mielőtt bárki országrontók szekértolójának tartana, én sem tartom jogosnak egy-egy szempont (most jelesül az adós fizess! szempontjának) mindenáron, az összes körülmény figyelembe vétele nélküli érvényesítését. Mint a törlés a halállistáról az adósság is újratárgyalható. (Most nem akarok arról értekezni, hogy milyen fedezete volt-van annak a kölcsönnek, aminek bitjeit -hiszen pénz, arany nem mozog! - jóváírják számunkra, ezt sokkal avatottabban megteszi helyettem Drábik János könyveiben). De érdemes viszont a reményt hozó-adó, s ha nem veszne több ezer éves múlt távolába nosztalgiának is nevezhető eljárásnak a felélesztéséről elmélkedni.
Az alapsztori a következő: Már az ókori, őskori ilyen meg olyan kultúrában ismert volt, hogy 7-10 évente, (ide emberileg belátható távlatot tessék illeszteni) a teljes adósságát, bárhol tartott a törlesztésben a kölcsönt kapó ELTÖRÖLTÉK.
Hát ez nagyon jól hangzik, el is lehet rajta ábrándozni. Ha már álmodunk, álmodjunk nagyot! Legyen a törlési ciklusidő hét év, a kezdőpont Krisztus születése, most van 2009, pont osztható héttel, tehát a DELETE évét tarthatjuk! (Valami dallam szólalt meg belül, ... hallga!..., " ma a múltat végképp eltöröljük, rabszolgahad indulj...) Ezt egyszer el lehet játszani. De ki ad a nyolcadik évben kölcsönt valakinek is? Akkor inkább eladakozom, úgy legalább jól érzem magam tőle, és nem nyomaszt, hogy visszakapom e, vagy sem, mert el sem várom. Ki az, aki fenntartja kölcsönadói oldalról a rendszert?
Könnyebben elhinném, hogy létezett hasonló, ha csak pihenőidőről lenne szó, hasonlóan a pihenő naphoz. (Hagyni kell levegőt venni időnként az áldozatot, ha nem megfojtani, csak fenyíteni akarják.)
Szóval újra kell tárgyalni, de nem árt ha a hátttérben jól látható mögöttünk Spartacus...

OFF Shore Stukát a Balatonra!

Jó esetben csak a Balaton keleti medencéjéből, rossz esetben - a dolognak híre terjedvén - az egész Balatonról sikerül elűzni a turistákat a volt szentkirályszabadjai légi bázis tervezett üzembehelyezésével. Mit nekünk Balaton törvény, elektromos hálózatot nem építhetünk föld felett a Balaton mellett, viszont napi 30, majd később 50 "kecsesen suhanó" repülőgéppel gyorsan és nagy mértékben emelhetjük a terület vonzizéjét. E sorok írójának boldogult ifjú korában volt szerencséje egy alkalommal megtapasztalni milyen élmény egy ilyen leszállás közelről. Történt pedig, hogy kisfeszültségű hálózat felmérését végeztem Szigethalmon. Eleinte nem tulajdonítottam nagy jelentőséget az egyes udvarokon felállított furcsa vasszerkezeteknek, bár jobban tettem volna, ha nagyobb figyelmet fordítok rájuk. Főleg a halásztelki oldalon gyűltek az udvarokon rácsos tartók. Nem csigázom a kedves olvasót, a rácsok irányfények refelektorait tartották, amik a tököli katonai reptérre való landolást voltak hívatottak elősegíteni. Erre már csak azután jöttem rá, miután lélekszakadva kezdtem rohanni egy általam lezuhanni gondolt szállítógép elől. A gép óriási robajjal húzott el kissé távolabb tőlem, s én megkönnyebbülten, de szerencsére hiába vártam a filmekről ismert robbanást.
A gép - mint utóbb rájöttem - simán földet ért a tököli szovjet repülőgép bázison.
No, hasonló élményben lesz, lehet részük a gondtalanul pancsoló gyermekeknek, felnőtteknek a Siófok - Almádi vonalon. Egy, a megengedett 170 méteres magasságban elhúzó Airbus 320-as vagy Boeing 737-es, nem biztos, hogy az oviból ismert "hajrá repülő!" effektust fogja kiváltani.
Ha ijedt a gyerek, haragos a szülő. Nem a gyerekre, a repülőre. Lelőni nem tudja, ezért kocsiba ül, és oda megy nyaralni, ahol nyugodt a csemetéje. És láss csodát, a röpcsi hangja még külföldre is elhallatszik majd.
Ez van. Illetve ez lesz. Turista pedig nem lesz. Nem baj, lehet majd interpellálni a parlamentben, sopánkodni, hogy nincs vendég, lehet a szállodaiparnak nyomni a támogatást. Így adjuk el egy tál lencséért az eddigi állítólagos kétmilliárdos fejlesztésért az elsőszülöttségünket. (Kis képzavarral: az aranytoját majd tojni tudó csibénket)
Nem hiszem, hogy egy offshore tulajdonban lévő, "adóoptimalizált" cég ezt a kárt bármikor, bárhogyan helyre tudná hozni. Ha akarná sem. De gondolom, nem azért offshore, mert nagyon akarja...
TUDÁKOS

Boldog szülinapot!!

Akik a magyar-mérnök.hu rendszeres olvasói felfigyelhettek arra, hogy az anno rovatból hiányzik egy nap. Mi történt február 7-el? Naptárreform tette volna feleslegessé? Aznap semmi fontos nem történt?
Dehogynem! Nagyon is fontos nap! Ez az édesanyám születésnapja. Ő most már nyugdíjas pedagógus, magyar-történelem szakos tanár. (Nem helyes a nyugdíjas kifejezés önmagában, ha valaki hivatását is fontosnak tartjuk.) Nem mérnök, de hosszú pályafutása alatt (hét évvel tovább tanított a kötelezőnél) rengeteg nebuló került ki a keze alól. Közülük sokan választottak műszaki pályát. Biztos hatással volt a gondolkodásmódjukra az a precízen felépített előadásmód, ahogy anyám ismertette az tananyagot. Sokáig nem tudtam megérteni, miért ül az íróasztalhoz, vagy vonul ki a konyhaasztalhoz óravázlatot írni még késő este is. Hiszen álmából felébresztve is tudja az anyagot, a tanmenetet pedig már nyár végén összeállította.
Azóta sejtem a megoldást. Minden osztály más volt, egyedi, különleges. Számára minden óra lehetőség csiszolni a hatékonyságot, át kellett gondolni, hogy lehet világosabb, egyszerűbb előadása. Be kellett építeni a továbbképzésen tanultakat is.
Egy jó mérnök is hasonlóan áll munkájához. Ha a feladatait nem az unalom hatja át, de akár a z ismerős helyzetet is saját maga vagy munkahelyi szervezete fejlesztésére tudja felhasználni, akkor mentalitása anyáméhoz hasonló. Amikor nem adja fel, és kemény munkával a tananyagban elmaradt osztályt is fel tud készíteni az érettségire, nemcsak huszonvalahány gyerek gondol rá hálával évtizedekig, de olyan példát ad át, amivel az élet más területén alkalmazva emberek sokaságának élete válhat jobbá, szebbé.
Remélem sok olyan mérnökünk van és lesz, amilyen tanár ő. Boldog szülinapot!

Bank- vagy Adósmentés kell?

Szép lassan a döntéshozóknak is leesik, hogy az adósokat kell túlélő helyzetbe hozni, amivel automatikusan túlélő üzemmódba kapcsolhatnak a bankok is. Egy műszaki ember rutinosan keresi a lényegi okot, nem a tünetet kezdi kapkodva kezelni.
A nagy egymásra mutogatásban és hangzavarban a bankok a hangsúlyt a fogyasztók hebehurgya viselkedésére irányítják, fennen hangoztatva, hogy lám ők rongyos szájszélig ismételték az árfolyam kockázatát, "íme bizonyság Isten előtt" még kockázatfeltáró nyilatkozattal is hűtötték a mohó (értsd: reklámokkal kellően begerjesztett) adós sietős pénzfelvételi kedvét.
Mi megmondtuk... és már fel is mentették magukat.
Azt szerényen elhallgatták, és most sem hivalkodnak vele, hogy arról a kockázatról elfelejtették ügyfeleiket tájékoztatni, amit az ő pénzügyi viselkedésük tesz többlet kockázatként a rendszerbe. Ők a hosszú távú hiteleket másik oldalról rövid lejáratúakkal ellensúlyozták, és mihelyst nehezeben, vagyis drágábban tudják az ő oldalukon továbbgörgetni a hitelt, a drágulást egy nemes gesztussal átengedik nekünk. Ha a devizát teljes egészében ők is ugyanolyan hosszú időre vették volna fel, esetleg fedezték volna az árfolyamkockázatot (persze ez kicsit drágította volna a hitelt, gyorsan vessük el), most nem kéne friss pénzért fűhöz-fához rohangálniuk. Olybá tűnik, nekik nem kellett kockázatfeltáró nyilatkozatot aláírniuk, hiszen nincs is kockázatuk, azt átpasszolták az adósoknak. Ügyes...
Mi ennek a ténynek illetve a nyilvánosságra kerülésének a haszna? Innentől bármely szorongatott adós követelheti a kár megosztását, hiszen nem kapott a másik fél viselkedéséről - ami pedig alapvetően befolyásolta a kondíciókat - megfelelő tájékoztatást. Ez esetben a kárt együtt okozták, a következményeket is viseljék együtt. Persze bíró legyen a talpán, aki itt arányt tud mondani. Itt az ideje, hogy a PSZÁF (Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete) fülénél fogva napvilágra rángassa, feltárja ezeket a stikliket - segítsen kikényszeríteni az együttműködő viselkedést. Bármilyen furcsa, hosszú távon ők is jól járnának. Nem kell szöszölni a fedezeti ingatlanok értékesítésével, hosszabb ideig tejel az adós, kevesebb hajléktalannal dúsul az utca, és még sorolhatnánk.
Első lépésként -talán ez a legnehezebb - be kéne ismerni a moneylista életmódot. (Saját szó: beteges pénzsóvárgást jelent) Második lépésként be kell rendezkedni a napi túlélésre. Nem egymás fojtogatására, az együttes túlélésre! Harmadik lépésként a pénzügyi szemléletet alá kell rendelni az élet szolgálatának.
Eldöntendő: A bankok vannak értünk, vagy mi vagyunk a bankokért? Remélem érthető?