Sötétben bujkáló .

Hallom minap, hogy az egészségügy vezetője zéró toleranciát gyakorolván rémhír terjesztéséért feljelentést tett ismeretlen tettes ellen, büntetni kívánván mindazokat, akik ki merik fejezni szkepszisüket az új, kellően rémisztőnek beharangozott, ám annál ’hál Isten sokkal „gyengébben” muzsikáló influenzavírus ellen kifejlesztett oltóanyag, hovatovább a védőoltások ellen, en bloc (amblokk).
Nosza fel is buzdultam és elképzeltem magamban a szép új világot, midőn az ipari (egyéb sallangokat elhagyva) miniszter ismeretlen tettes ellen feljelentést tesz például az „elektroszmogot” ötödik lovasként feltüntető – bár az elektromágneses jelenségekre alapuló masinákat vígan használó – népekre gondolva.
Az is felsejlett, hogy a világ szabadalmi hivatalai esetleg közös fellépéssel tiltsák be mindazok hiábavaló mesterkedését, akik a jelenlegiektől eltérő energiaátalakító berendezésekkel – kvázi örökmozgóval – bombázzák őket. Minimum életfogytot a gaz reménytkeltőknek! Hiszen már a XIX. században kimondta a francia Tudományos Akadémia, hogy ilyen dolgokkal ne is zaklassák, mert az nem lehet. (Valószínűleg csak adaptálták nagy törvénykező királyunk felvilágosult mondását: „Boszorkányokról pedig, mivel azok nincsenek, többet szó ne essék”. Többen ugyan még ma is kétlik Könyves Kálmán igazát – némely rokonukra gondolva – de arról akkor sem volt szó, hogy aki nem hiszi, az kerül máglyára.)
Megfigyelhető, hogy az akadémiai verdikt azt nem mondta ki, hogy más energia fajták nem kutathatók, és annak átalakítása, hasznosítása, esetleg eme lehetőségről való csevely letöltendővel jár.
Arról már nem is beszélek, hogy nem jár rémhír-terjesztési Nobel-díj a politikai pártoknak, pedig…
Megfelelő józansággal nemcsak a mérnökök, de bárki egészséges óvatossággal vizsgál minden harsány propagandát. Tudjuk, hogy nem öncélúan jelennek meg az atomerőműveket közellenségnek kikiáltó tanulmányok, és nem a fosszilisokkal riogató társaik. Hasonlóan az elrémisztőnek szánt libatömési videókkal, az üzleti érdekek akarják manipulálni a fogyasztót. De ha tudjuk? Mi tudjuk. A nagy többség azonban félresöpörheti a szakmaiságot. (Mondhatnám stílszerűen „elsodorja”, mint a bős-nagymarosi erőművet). Erre játszanak, de az ellenvéleménynek nem rendőri, bírói erővel esnek neki, noha lehet, hogy ábrándoznak róla. Ábrándozni szabad.

Teszek egy ajánlatot

Olvasom a sajtóban, hogy a General Motors német leánykájára, a hazánkban is méltán népszerű Opel gyárára még lehet ajánlatot tenni. Egy pillanatra elcsábultam. Milyen érzés lehet vajh Ford , Citroen, Bugatti nyomdokába lépni? Ford úr nevéhez kötjük egy, az akkoriban új gyártási kultúra bevezetését (a futószalagra gondolok), Citroen úr nagyot alkotott, de lám a szenvedélyét nem tudta uralni, és elkaszinózta vagyonát. Érdekes lehet párhuzamot vonni a mai magyar fiatalok alkotókedve, tehetsége és a statisztikai felmérések azon eredményei között, mely szerint igen nagy hányada (14-20%-a) lottónyereményben reménykedik, mint élete jobb sors felé fordító korongjára. Egyre jobban terjed az internetes szerencsejáték, és a póker, amit mindenki soroljon ízlése szerint a tudás-szektorhoz, illetve a szerencsejátékok közé.
Henry Ford sziszifuszi munkával nemcsak gyártási kultúrát, de fogyasztási kultúrát is teremtett. Gyárában a tempó feszített, a fluktuáció magas volt, legalábbis korához képest, de munkásai többszörösét keresték a kori átlagnak, így magas lehetett a gyáriak önfogyasztása (mármint autó-ön-el-fogyasztása). A világ autófogyasztása viszont nem tart lépést a termelőkapacitással. Túltermelésre méretezett ágazat, roncsprémium ide vagy oda.
Itt nyer értelmet Ettore Bugatti figyelmeztetése: 'A fék fontosabb, mint a motor!' Noha ő a versenyautó konstruktőröknek szánta kijelentését, szerintem sokkal tágabb értelmű. Nem mindig a több, a nagyobb, a gyorsabb a jobb. Természetesen nem hibáztatható egyik gyár sem az önkorlátozás hiányáért, de ebben a méretgazdaságossági versenyben úgy jártak, mint a cross-motorosok. (Ők egy vonalról rajtolnak, de a start után viszonylag hamar éles kanyarhoz érnek, aminek a bevétele iszonyatos lökdösődéshez, bukásokhoz vezet. Ettől még egy crosszos sem áll el a rajttól, és kövér gázzal igyekszik túlélni.)
Az autóipar is éles kanyarhoz ért, a fék fontosabbá vált, mint a motor. Kimerült a gyárak minden erölködése; vélem azt is, hogy nem vezetőink irántunk érzett aggodalma teszi kötelezővé az Euro XCVII norm. motorok Euro XCVIII-ra való lecserélését, ilyen-olyan plusz ketyere beépítését, neadj' Isten az Euro XCIV motorral szereltek belvárosokból való kitiltását, hanem annak kikényszerítése, hogy minél hamarabb váljunk meg még ki sem fizetett járgányunktól. Az autóipar immáron több mint száz éve alatt lett volna elég idő arra, hogy a kocsira ne úgy tekintsünk, mint vagyontárgyra, hanem mint használati eszközre. Amíg rendeltetésének megfelelően tudjuk használni csekély erőfeszítés (karbantartás) árán, addig ne cserélgessük, mint az alsóneműt!
A kocsi nem kincsképző eszköz, nem is vagyontárgy (vagyonadó nesze neked!), csak egy kicsit drágább, kicsit nehezebb eszköze háztartásunknak, mint a ventillátor vagy a hajszárító. (Kis kitérő: az átlagfogyasztás alig csökkent az utóbbi 40-50 évben, köszönhetően az állandóan súlycsökkentett, mégis egyre nehezebb és egyre nagyobb teljesítményű autóknak.)
Most hogy ilyen ügyesen lebeszéltem magamat a gyárvásárlásról, azért mégis teszek egy ajánlatot: próbáljuk meg az életünket úgy élni, hogy ne a kisebb-nagyobb kütyük megszerzésében és cseréjében lássuk életünk értelmét, hisz már eddig is rájöhettünk, hogy 'sekély e kéj'. Ha egyáltalán van...