A mindent elfedő fedlap .

A gyermek meghalt, a ’bűnösöket’ a cég vezetése megtalálta, azonnali hatállyal kirúgta. A bőrpapírok rendben vannak, nyilatkozta a fürdő vezetősége. Kezek leporolva, minden elrendezve. Az a ….szerelő, az a …..karbantartó! Ők voltak az okai a nem kidobolt, de megtörtént csaknem mindennapos baleseteknek, meg ők bíztak meg gyorstalpalós tanfolyamon végzettet elsősegély üzemeltetéssel is. (Csúnya dolog, de rossznyelvek ezt beszélik)
Bőven a rendszerváltás előtti történet: Akkoriban a mozikban a nagyfilm előtt híradót vetítettek. Egy alkalommal láttam, - ma már merész ellenzékinek nevezhető – alkotótól egy riportot. A filmecske egy közintézmény felújítása során bekövetkezett hibákat mutatta be. Az első jelenetben kiderült, hogy a statikai vizsgálatot végző intézet tévedése kb. 60 millió forintos kárt okozott, mivel a salakbeton épületet nem lehetett renoválni. A riporter kérdésére, hogy fizetett ezért a szakértő kártérítést, annyi volt a válasz: tévedés történt..
A másik jelenetben ugyanezen építkezés targoncását faggatták, aki nekitolatott a kerítésnek. Az okozott kár 30 ezer forintra lett taksálva. A szaki büntetése az akkori törvényes maximum, fél évnyi fizetése volt…
Hát nem sok változott 20-30 év alatt.
Anno még tanítgattak vállalatvezetési ismereteket nekem. Akkoriban azt mondták, hogy a legfelső vezető felelős mindenért. Az értetlenséget látva – miszerint nem lehet mindenütt – kifejtették, hogy a delegálási rendszer, és a delegáltak arányos ellenőrzése a módszer arra, hogy a vezető mintegy megsokszorozva önmagát, mindenért felelős lehessen. Arra azonban még ez a módszer is alkalmatlan, hogy a vezetők által elrendelt belső vizsgálat objektivitását és így mindenre kiterjedőségét biztosítsák. Ez csak arra alkalmas, hogy a targoncásokat kirúgjuk.

Jegyezz áramjegyet! .

Békekölcsön, Nemzeti (Színház) téglajegy… Volt néhány soha vissza nem kapott „önként adott” áldozata a dolgozóknak, amit legalább az akkori gyűjtők igyekeztek nemes szándékba csomagolni. Volt bennük annyi tisztesség, hogy előbb célt adtak, aztán gyűjtötték be a manit.
Most is megvan a ’nemes cél’, a krízisalap feltöltése, de most nagyjaink biztosra mentek. Előbb a szabályozáson keresztül az áramszolgáltatókkal beszedették a pénzt, majd jöttek Ács Feriék és einstandoltak; köll az alapba! Akarsz e adni, nem akarsz, nem kapsz mást. Ügyes.
Legalább jegyeztettek vón áramjegyet, akkor tudjuk, hogy támogatást adunk. De így vesz, ragad! (Látszik, azér a víz az úr…)
Hallom a válság felülír sok mindent. Furcsa módon mindig abba az irányba, hogy sokan károsodjanak magatartástól függetlenül.
Az 1991-ben létrehozott HÉRA Alapítványt az MVM adományaiból (szintén áramhaszon) működtették. (2004-ben még létezett) Nagycsaládosok kaptak belőle, egészségügyi szponzorációt végzett, biztos mást is. De nem a másét csoportosította át. Kopik az eszköztár, durvul a stílus.
Kreativitás, legyint rá ismerősöm. Én pár betűt cserélnék: kretenitás. De lehet, hogy barátomnak van igaza. Valószínűleg sose derül ki.
Egy dolog vígasztal: az áramszámla nem lesz bonyolultabb. Biztos, hogy nem fog rajta ez a tétel szerepelni.

Lehidaltak .

Mindenkit érhet baleset. Ezt megértem. Még egy hídépítőt is. Bármikor félbetörhet egy hídelem, magával ránthatja szomszédját, megsértheti másik oldaltársát. Oszt a forgalmi dugó kialakul egy fertályóra alatt még hajnali ötkor is. Igaz, hogy valószínűleg kevesen álltak reggel ötkor startra készen Gödöllőnél, hogy az aznap még szűz autópályán tovasuhanjanak, de hát megint jőnek, még szerencse, hogy nem koppannak.
Ez a fránya telefonpenetráció persze az oka, hogy nem lehetett riasztani rendőröket abból az irgalmas célból, hogy a felhajtóknál akadályozzák meg újabb és újabb áldozatok dugóba ragadását. Az építők valószínűleg nem ismerik a számot, sőt számot adni sem tudtak a hiba okáról.
Mi volt a gikszer oka? Gondolom, ’az a fránya akác!’ ahogy Hofi mondta. De ha nem is tudni a hiba okát első blikkre, az azért elvárható lett volna legalább a nyilatkozó vezérigazgatótól, hogy elnézést kérjen. Ez egy híradásban el nem hangzott. Anyaghibától kedve a napszél hatásáig volt itt minden, de egy ’bocsi’ kimaradt. Megvárják, hogy a feldühödött autósok bepereljék őket?
Visszatérve az elterelésre. Ebben az országban oly kifinomult művelői vagyunk az elterelésnek, nem is rendőrök kellettek volna a fel- és lehajtókhoz, hanem politikusok. Zökkenőmentes elterelést lehetett volna végrehajtani. Aztán a beragadtak egyesével megfordulnak és elhagyják a tetthelyet. Igaz el kell mondani nehányszor ugyanazt a szöveget, hát Istenem.
Majd’ elfelejtettem! Ezek után még rá mer valaki menni arra a felüljáróra?

Vakulj Paraszt! .

Kiadatott az OEP új jelszava, bár ez még csak munkaközi elnevezés. A lényeg, hogy +/- 6 dioptria még nem a világ, öregem, ezt oldd meg magad. Ha nagyobb/kisebb az érték (-7 kisebb mint -6), akkor beszélhetünk némi támogatásról. Jaj, ne gyere már megint avval, hogy évtizedekig fizetted tb-t, hiszen úgy sincs nyoma több százezer esetben, még ha igaz is. Tartsd közelebb/távolabb a könyvet, légy kreatív! Hogy ez a közlekedésben nem segít? Legalább a sejhajodon maradsz otthon, kevesebb közlekedési dugót okozol, csökken a balesetveszély. Fellendül a nagyképernyős tévék forgalma is, azt legalább látod. Micsoda gazdaságélénkítő hatás! Fejleszd többi érzékszerved, hisz családod nem fog megdicsérni, ha elsózod a tejberizst, vagy megcukrozod a húslevest.
Különbest is! A mínuszosoknak csak pár évtizedet kell várni, akkor úgyis „javul” a szemük. A pluszosoknak még nincs ötletünk, de már tendereztetjük a kérdést, vezetőink férje/felesége kiváló tanácsadó cégeket vezet.
Gyermekkoromban többször tört el a szemüvegem az átlagnál, mivel akkoriban ugyi még csak üvegből voltak a lencsék, és a sporttagozat tesi órái gyakorta amortizálták eme video berendezést. Mivel egy, csak egy legény volt talpon a vidéken (OFOTÉRT-nak hívták), s 3-4 hétre vállalta a javítást, lehetőségem volt kipróbálni, milyen lett volna életem párszáz évvel ezelőtt. Pár hét után, (minden alkalommal) isten uccse, mintha enyhén javult volna a szemem, amit aztán az új szemcsi rögvest visszarontott! Lehet, hogy hasonló tapasztalat vezeti az OEP döntéshozókat?
No de ha mégsem telik szemüvegre, ne bánkódj, ezt a világot sokszor nem is érdemes látni.
Azért én gyanítom, hogy vagyunk néhányan, akik mazohista módon mégis szeretnék nézni. (Saját pénzünkért azt nézünk, amit akarunk, jő a válasz)
Bizom benne, hogy dohogásom nem talál süket fülekre, bár nagyon nem reménykedem. Ugyanis a hallókészülékeket sem fogja támogatni az OEP… (s ez nem csattanó a végén).

Szende TV .

Vajh mitől retteg az elmúlt két napban az összes hírcsatorna? Hetek óta szinte név szerint felsorolják az N1H1 vírus újabb és újabb külföldi áldozatait, azt is megtudhatjuk, hogy a honi fertőzőgóc az Árpád híd pesti hídfőjénél lévő ifjú irodaházban van, és hogy egy ebben székelő külföldi cég alkalmazottai illetve rokonaik a fertőzöttek 80 százaléka. Mitől lett kimondhatatlan az Exxon név? Sajtópertől rettegnek? Más esetben skrupulusok nélkül könyvelnek el tényként be nem bizonyított állításokat, most a cégnév is tabu. Prejudikálni persze nem szép dolog, és a rosszmájúság sem a legszebb dolog. Bennem mégiscsak motoszkál a kisördög, és azt súgja, hogy könnyebb a globalizáció ellen vaktában puffogni, mint egy globális cégre konkrétan csak egy árnyékmorzsát vető hírt közzéadni. Pláne ha az a cég még hírdető is lehet...

Haláldélelőtt…

Nem akarom Ernest Hemingway babérjait krumlifőzelékbe főzni, csak az ő írása, a Haláldélután jutott eszembe a ma reggel felöklelt és a kórházban elhunyt fiatalember balesetéről.
A pamplonai eseményt bikafuttatásnak nevezzük itthon (helyileg encierro). Mivel javarészt fiatalemberek futják a versenyt, (bár egyre több mára a hölgy is) nem tiszta, hogy eme ifjak a futtatott bikák, vagy az őket üldöző marhák.
Na ebbe bele is zavarodhatok, hiszen kétséges, hogy a marhák elöl futnak, vagy hátul. A küzdősportoktól kezdve a gépesített száguldásig, a kakasviadaltól bandzsadzsampingig (nem kell feltétlen neki magyar név), a vérre – szigorúan más vérére – vágyó körömrágós izgalom persze sok pénzt vonz. Hamlet kommentárja szerint „Őrültség, de van benne rendszer”. Hát van, és ezért félelmetes. A tömeges népirtásban is az a legszörnyűbb, ahogy az indulatot félretéve technicizáltan irt. Nincs harag, nincs dük, se személyes és konkrét bosszú, csak egy rendszer – most épp a turisztika pénzszerző rendszerének – kiszolgálása. A bikákat futtatjuk. Fogyóanyag. Fussatok ti is marhák!
The show must run on!

Validity

Kiterelés, beterelés, orosz nyelv. Rosszmájúak szerint ez kellett anno 20-25 éve a juhász szakvizsgához. Mostani, két éven belül bevezetni kívánt elképzelés szerint, a ’papírhoz’ kötött állások megszerzése elől elhárulhat egy adminisztratív akadály. Mindegy honnan tudsz valami ügyeset, okosat, bemégy vizsgázni, megkapod papírod, oszt jónapot! Ma ugyan még kevés sokszor az isiseknek is a vizsgaidőpont, szorul is sokaknak emiatt a féléve, de két év nagy idő, addig több vizsgaidőpont is beszuszakolható.
Nem csak a tanári diploma megszerzése lehet könnyebb mondjuk öt év képesítés nélküli tanítással, de szakmunkás végzettségek is szerezhetők, ha jókor voltunk jó helyen. (S persze a vizsga is sikerült.)
Jó ez, rossz? Ilyen esetben mindig Tevje, a tejesember jut eszembe a Hegedűs a háztetőn c. musicalből, aki dialektikusan tudta értelmezni az elékerülő problémákat.
Egyrészről jó, hogy felemelkedési lehetőséget ad hátrányos helyzetű fiataloknak, akik pl. a szalamiszi csata nem időpontját nem bírták megjegyezni (csak konkrét példa mondok), ezért ítéltettek bukásra, netán különféle disz-eket bírnak magukénak (diszlexia, diszcalculia), ezért sorolják az ostobák közé és nehezül életük.
Másrészről nem érzem biztosnak azt a tudást, amiről oklevelet egy vizsga alapján állítunk ki. Hol van itt (s most főleg a felsőfokú végzettséget igazoló papír megszerzésére gondolok) a hivatásra alkalmasságról való meggyőződés?
Jó ez az oktatóknak? Elékerül egy ismeretlen autószerelő-jelölt és ítélje meg? (Remélem sebész oklevelet nem szerezhet idegenlégiós jártassággal senki.)
Persze eszembe jutott egy helyeslő érv is: írok még néhány blog-bejegyzést és megyek a bölcsészkarra újságíró papírért...

Egy „furcsa” ember halála kapcsán

A mai napon elhunyt egy igazán furcsa ember. Robert Strange McNamara talán az élet művészeti oldalát kivéve jelképe mindannak, amit a múlt század fontos területeinek érzünk. Megérdemelne egy kis időt élettörténetének a tanulmányozása, mert Bögel György (valamint Dobó Mátyás, Szekfű Balázs, Pintér Róbert, Damjanovich Nebojsa, Szántó Balázs, Pécsi Ferenc) által írt blog-világ (kisbetűvel) című könyvben Bögel említi, hogy hallgatói már nem tudják, ki volt McNamara, pedig egy MBA hallgatónak nem ártana.
Nem tartom tisztemnek itt még egy rövid életrajzot sem adni, bár a magyar wikipédia ma még gyakorlatilag üres McNamarából. Lényegesnek tartom viszont megemlíteni, hogy ő volt a Ford gyár első, nem a tulajdonos családjából származó főnöke, vélhetően értett a termelés-szervezéshez. Ezt a szervezőzseniséget akarta hasznosítani John F. Kennedy és Lyndon B. Johnson elnök is. Mint védelmi miniszter a vietnámi háborút is egy szervezési, termelési problémaként kezelte. (miért jut eszembe Robert Merle: Mesterségem a halál című műve?) Miután ott is kitelt a bicska ára, a Világ Bank élére röppent. A globalizáció kiteljesedése is mit ad Isten ebben az időben kezd virágozni teljes ’pompájában’. Mérnöki precizitás a termelésben, mérnöki precizitás a pusztításban, mérnöki precizitás az eladósításban. Noha nem mérnök volt (hanem közgazda a Berkeley-ről).Talán nem élt mégsem számunkra hasztalanul, ha le tudjuk vonni életéből a következtetést: nemcsak a lényeg a lényeg!

Teszek egy ajánlatot

Olvasom a sajtóban, hogy a General Motors német leánykájára, a hazánkban is méltán népszerű Opel gyárára még lehet ajánlatot tenni. Egy pillanatra elcsábultam. Milyen érzés lehet vajh Ford , Citroen, Bugatti nyomdokába lépni? Ford úr nevéhez kötjük egy, az akkoriban új gyártási kultúra bevezetését (a futószalagra gondolok), Citroen úr nagyot alkotott, de lám a szenvedélyét nem tudta uralni, és elkaszinózta vagyonát. Érdekes lehet párhuzamot vonni a mai magyar fiatalok alkotókedve, tehetsége és a statisztikai felmérések azon eredményei között, mely szerint igen nagy hányada (14-20%-a) lottónyereményben reménykedik, mint élete jobb sors felé fordító korongjára. Egyre jobban terjed az internetes szerencsejáték, és a póker, amit mindenki soroljon ízlése szerint a tudás-szektorhoz, illetve a szerencsejátékok közé.
Henry Ford sziszifuszi munkával nemcsak gyártási kultúrát, de fogyasztási kultúrát is teremtett. Gyárában a tempó feszített, a fluktuáció magas volt, legalábbis korához képest, de munkásai többszörösét keresték a kori átlagnak, így magas lehetett a gyáriak önfogyasztása (mármint autó-ön-el-fogyasztása). A világ autófogyasztása viszont nem tart lépést a termelőkapacitással. Túltermelésre méretezett ágazat, roncsprémium ide vagy oda.
Itt nyer értelmet Ettore Bugatti figyelmeztetése: 'A fék fontosabb, mint a motor!' Noha ő a versenyautó konstruktőröknek szánta kijelentését, szerintem sokkal tágabb értelmű. Nem mindig a több, a nagyobb, a gyorsabb a jobb. Természetesen nem hibáztatható egyik gyár sem az önkorlátozás hiányáért, de ebben a méretgazdaságossági versenyben úgy jártak, mint a cross-motorosok. (Ők egy vonalról rajtolnak, de a start után viszonylag hamar éles kanyarhoz érnek, aminek a bevétele iszonyatos lökdösődéshez, bukásokhoz vezet. Ettől még egy crosszos sem áll el a rajttól, és kövér gázzal igyekszik túlélni.)
Az autóipar is éles kanyarhoz ért, a fék fontosabbá vált, mint a motor. Kimerült a gyárak minden erölködése; vélem azt is, hogy nem vezetőink irántunk érzett aggodalma teszi kötelezővé az Euro XCVII norm. motorok Euro XCVIII-ra való lecserélését, ilyen-olyan plusz ketyere beépítését, neadj' Isten az Euro XCIV motorral szereltek belvárosokból való kitiltását, hanem annak kikényszerítése, hogy minél hamarabb váljunk meg még ki sem fizetett járgányunktól. Az autóipar immáron több mint száz éve alatt lett volna elég idő arra, hogy a kocsira ne úgy tekintsünk, mint vagyontárgyra, hanem mint használati eszközre. Amíg rendeltetésének megfelelően tudjuk használni csekély erőfeszítés (karbantartás) árán, addig ne cserélgessük, mint az alsóneműt!
A kocsi nem kincsképző eszköz, nem is vagyontárgy (vagyonadó nesze neked!), csak egy kicsit drágább, kicsit nehezebb eszköze háztartásunknak, mint a ventillátor vagy a hajszárító. (Kis kitérő: az átlagfogyasztás alig csökkent az utóbbi 40-50 évben, köszönhetően az állandóan súlycsökkentett, mégis egyre nehezebb és egyre nagyobb teljesítményű autóknak.)
Most hogy ilyen ügyesen lebeszéltem magamat a gyárvásárlásról, azért mégis teszek egy ajánlatot: próbáljuk meg az életünket úgy élni, hogy ne a kisebb-nagyobb kütyük megszerzésében és cseréjében lássuk életünk értelmét, hisz már eddig is rájöhettünk, hogy 'sekély e kéj'. Ha egyáltalán van...