2011. június 2., csütörtök

Önsorsrontók .

Ismerjük a félig sem viccet: Jégverés teszi tönkre a gazda szőlőtermését, mire karót ragadva a tomboló vihar közepén kiront a tulaj, és csépelni kezdi a vesszőt, bogyót, mindent. Jelszava. „Lássuk Uram Isten, mire megyünk ketten!”

Német okosok kitalálták az atomerőműveik leállítását egy az országukra nem jellemző katasztrófa bekövetkezésének árnyékában. A fogyasztást ugyan nem csökkentették, pótló erőműveik nincsenek. Majd fejlesztik a szenes erőműveket, elvégre tavaly decemberben meghosszabbították az akkor gazdaságtalan szénbányák állami támogatásának lehetőségét 2018-ig. A klímapolitika finoman mondva ejtve, szép szín (ha ugyan szín) a fekete.

Kis hazánkban szélsőséges környezetvédők kiharcolják, hogy több tízezer autó égessen el ezer hektoliter számra benzin, dízel olajat feleslegesen, szennyezze a levegőt pocsékolja a pénzét, csökkenjen ezzel a belföldi fogyasztás (a benzint kivéve), őrölve a résztvevők idegrendszerét feleslegesen. Nehéz a városi közlekedés, nehezítsük meg jobban!
Ezt nyilván sokkal könnyebb elérni, mint érdemi megoldást kidolgozni és működtetni.

Egyedüli haszonélvező a materialista világnézet, hiszen ha az idealizmusnak, netán okkultizmusnak lenne hatása, az ötletemberekre szórt átkok már rég személyi tragédiába torkolltak volna.

Ugye már látszik az orvosok elvándorlás hatása, mert egyre kevesebben képviselik a „Ne árts!” szemléletet. Pláne akkor ne piszkáld, ha javítani nem tudod. Ha meg nem tudod, akkor ideje szakmát váltani.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése