Nyári ürömök .

Ha újra itt a nyár és meleg az idő, az ember strandra jár, azaz csak járna, ha volna mivel. Mert a meleg nem tesz jót a vasútnak sem. Évről évre nagyobb problémát jelentenek a nyári meleg hatására felpúposodott, deformálódott sínek.

Történt ugyanis, hogy tavaly nyáron, az egyik hétvégén kedvünk támadt leruccanni a Balatonra egy kis fürdőzésre. Igazi hőség volt, az árnyékban is szinte elviselhetetlen. Úgy döntöttünk, autó helyett vonatozunk egy kicsit (a Balatoni szabad strandra való leutazás olcsóbb volt, mint a pesti strandbelépők), hiszen a hűtőtáskában lapuló jéghideg (alkoholmentes) sör ízére gondolván a vezetés élményének vágya hamar szertefoszlott. Szombaton hajnalban indultunk, mert ekkor még viszonylag el lehet férni a másodosztályú kocsik valamelyikében. Nem mentünk messzire, csak Siófoktól is keletebbre lévő szabad strandok egyikére, hiszen a jegyek árai igen elrettentőek voltak. Lehet, hogy kocsival jobban megérte volna? Na mindegy, ha már így döntöttünk nincs visszaút. A kora reggeli utazással igazán nem is volt gond, a „gyors” betartotta a menetrendet, csak a szokásos 27 percet késve értünk a célmegállóhoz (30 perc késés után lehet visszaigényelni a jegy árát, ha visszaadják).

A parton töltött két nap után szerettünk volna ismét haza jönni, ám ez már kicsivel nehezebbnek bizonyult. A Siófokról indított gyorsra mi még fel tudtunk szállni, sőt még ülőhely is akadt, ám később annyian lettünk, hogy már az állók is nyomorogtak, mint heringek a konzervdobozban. Furcsa volt, hogy a vonat nagyon lassan halad, és fél óra alatt már meg is tettünk öt kilométert. Képzeljék csak el, milyen az, amikor a három másodosztályú kocsiból álló szerelvényre (persze csúcsidőben az első osztályú vagonok többen vannak, mint másodosztályú társaik, és persze üresek is) felzsúfolódik néhány száz utas, majd a kinti ötven fok bent már négyzetesen nő.

Levegő nincs, hiszen a vonat 15km/h-s átlagsebessége nem idéz elő figyelemre méltó légvonatot (magyarul huzat). Kalauzt nem láttunk, meg is lincselték volna a szerencsétlent. Bár mondhatta volna, hogy fáradjunk át az első osztályra, mert ott még el lehet férni, de valahogy ez nem történt meg. Még szerencse, hogy a hűtőtáskában volt négy ásványvizes palack, amelyből hármat megittunk (tehát a napi ajánlott folyadékbevitelt már fél óra alatt túlteljesítettük), egyet pedig a fejünkre locsoltunk, hogy ne kapjunk hőgutát. Volt, aki rosszul lett, és olyan is, aki elájult.

Végre megérkeztünk a Délibe, ahol az órámra pillantva konstatáltam, hogy a hozzávetőlegesen nyolcvan kilométert majd négy óra alatt tettük meg. A 20 km/h-s átlagsebesség kicsit elszomorított, lehet, hogy kerékpárral kellett volna mennünk.

Kérdésünkre, hogy mi történt, azt válaszolták, hogy a sínek a melegtől deformálódtak, így még a jegy ára sem jár vissza. Nálunk ezt is megtehetik.
Azért érdekelne egy két dolog, mert laikus vagyok ebben a témában. Például, hogy az ausztrál sivatagban miért tud a vonat gyorsan menni, vagy az osztrák vonatok hogyan lehetnek klimatizáltak, mikor a jegyek kevesebbe kerülnek ott, mint itthon. Fura dolog ez, nem?

Most olvasom, hogy a vasárnapi hőségben a budai oldalon a sínek felpúposodtak a „hatalmas” melegben (április 25.-én), de nincs baj, hiszen a villamosok a két végállomástól valameddig járnak, az ominózus részen pedig a hetes buszra átszállva elérhetik céljukat az utasok. Azért nagyon kíváncsi lennék, hogy az ellenőröket ilyenkor tájékoztatják, hogy ne kelljen az átszálláshoz új jegyet lyukasztani? Nagy a baj. Mind vállalati, mind nyári meleg szinten. Mi lesz itt idén, ha tényleg jön a kánikula?