Erőművi on-shore lovagi torna .

Esélye sincs az MVM harmadnyi seregének, hogy visszatartsa a Dunamenti Erőmű Zrt. többségi tulajdonosát (Electrabel SA) nyolcmilliárdnyi nyereség forint adómentes haza-síbolásától. Az eredeti nyereség nem egész 7 százalékát itthon hagyták, amiből nekünk, az MVM-nek marad 1,7 %, de osztalékot nem fizetnek. Mint tavaly sem.

Teszik ezt az után, hogy a hosszú távú vásárlási megállapodások (thm) – amik a kirablásunkat betonozták be – az EU-ban tilosak, tehát beszüntetendőek. Hogy szegény nyomorgó Electrabel csődbe ne menjen, a Budapesti Erőmű Zrt-vel és a Pannon Erőmű Zrt-vel együtt 179 milliárd forint kompenzációt (beh szép szó – nekik!) kaptak.
Hát ez persze nem elég, a nyolcmilliárdot az erőmű az anyacéggel kötött swap-ügylet keretében az orrunk elől, lehet válogatni: kitalicskázta, Nokiás dobozozta, vagy amit akartok.

Gondolom a swap ügylet teljesen ellentétes tagja is a fiókban, vagy a winchesteren hevert, ha netán az árfolyamok ellenkező irányba mozdulnának. Csak azt a szerződést kellett elővenni, ami alapján az anyacég nyer, lévén utólagos elszámolás van.
A furcsa csak az, hogy az MVM-nek ehhez nincs hozzászólása.

Lehet, hogy a pécsi vizes módszert kellene alkalmazni?

No nem lepedőt ráhúzni, hanem elhúzni. A nótájukat. Vagy elhúzatni. A belüket.

Hagy füstöljön! .

Szeretnék egy kicsit a magyar autó-tuningolásról írni. Az utakon közlekedve egyre gyakrabban találkozhatunk sportosabb kinézetű autókkal. Aki egy kicsit ismeri a típusokat, az jól tudja, három féle tuning létezik.

Az egyik az optikai, a második a technikai, a harmadig pedig a kettő egyvelege. A magyar emberek pénztárcája általában csak a kisebb díszítőelemek „felaggatását” teszi lehetővé az autóra, amivel nincs is semmi gond. Természetesen itt is lehetne Ízlések és pofonok szerint szelektálni, de ezt döntse el mindenki maga. Egy kicsivel több pénzből már optikai szetteket lehet a boltokban vásárolni, amelyek már magukra vonják a tekinteteket. Ennek a kategóriának jelentős hányada megfigyeléseink szerint 100 lóerő alatti motorral rendelkező autót tud magáénak.
Ők azok, akik szívesen versenyeznek utcán, autópályán, de egy emelkedőhöz érve már meghunyászkodnak.
Pontosan ezen hibának kiküszöbölésére jön a második kategória, a technikai tuning. Itt azért már húzósabb összegekről beszélhetünk, ám mégis találkozhatunk velük naponta többször is. Manapság a dízel hajtás éli reneszánszát, hiszen a technika az utóbbi években nagyon sokat fejlődött ezen a téren. Gondoljunk csak a Le Mans-i 24 órás viadalokra, ahol a dízel autók sorra nyerik a versenyeket. Onnan ismerhetőek fel ezek az autók a közúton, hogy előzésekbe bocsátkozva padlóig nyomott gázpedál állásnál épp csak akkora füstfelhőt eregetnek ki a kipufogón, hogy a háttérbe szorult autós semmit se lásson.

Sajnos ez nem az ő hibájuk, ez a tervezés hibája. Itthon rengeteg tuningbolt létezik, és számtalan variációban ontják a maguk vagy más által megírt chipeket (Rudolf Diesel forogna a sírjában). Megjegyzem, legtöbbjük többet árt, mint használ. Sok embert ismerek, akik aktív résztvevői a magyar, esetleg külföldi versenysportnak és ennek révén kitanulta a programozás minden csínját-bínját. Ők azok, akik Nyugat-Európai szinten a környezetvédelmi szempontokat is figyelembe véve írják a szoftvereket. A dízelmotornak van ugyanis egy füstölési határa, amely fölött rohamosan megnő a kibocsátott koromrészecskék száma, mivel szó szerint ömlik a hengerbe az üzemanyag. Sokan így tesznek, a megnövelt turbónyomás mellé jó sok üzemanyagot engednek. Pedig ennek nincs nagy létjogosultsága. Hiszen külföldi kollégáik ugyanazt a teljesítményt a füsthatár alatt is képesek kihozni a motorból. De ehhez érteni kellene. Léteznek Angliában, Németországban olyan tanfolyamok, ahol ezt meg lehet tanulni. Tény, hogy nem olcsók, de aki ezek közül elvégez akár csak egyet is, nagy megbecsülésre tehet szert hazánkban. Az ilyen ugyanis ritka, mint a fehér holló.

Visszakanyarodva a harmadik típushoz, ehhez kell a legtöbb pénz. Egyre több és szebb autó gördül ki a különféle műhelyek ajtaján, és ez esetben már beszélhetünk valódi építésről-szépítésről. Komoly mérnöki munka áll a hátuk mögött, gyakran saját fejlesztések is gazdagítják technikájukat. Néhányuk külföldi versenyeken is komoly helyezéseket ért el, rájuk nagyon büszkék lehetünk. Lassan, de biztosan azért nálunk is fejlődnek a szakágak, egyre több rajongót vonzanak a versenyek. Ez persze teljességgel érthető, hisz itthon nincs akkora hagyománya az autóversenynek, mint nyugatra. De bíztatni szeretnék minden építőt, versenyzőt, rajongót, egyszer elérünk arra a szintre is.
A füst is felemelkedik…
Sch. L.

Nyári ürömök .

Ha újra itt a nyár és meleg az idő, az ember strandra jár, azaz csak járna, ha volna mivel. Mert a meleg nem tesz jót a vasútnak sem. Évről évre nagyobb problémát jelentenek a nyári meleg hatására felpúposodott, deformálódott sínek.

Történt ugyanis, hogy tavaly nyáron, az egyik hétvégén kedvünk támadt leruccanni a Balatonra egy kis fürdőzésre. Igazi hőség volt, az árnyékban is szinte elviselhetetlen. Úgy döntöttünk, autó helyett vonatozunk egy kicsit (a Balatoni szabad strandra való leutazás olcsóbb volt, mint a pesti strandbelépők), hiszen a hűtőtáskában lapuló jéghideg (alkoholmentes) sör ízére gondolván a vezetés élményének vágya hamar szertefoszlott. Szombaton hajnalban indultunk, mert ekkor még viszonylag el lehet férni a másodosztályú kocsik valamelyikében. Nem mentünk messzire, csak Siófoktól is keletebbre lévő szabad strandok egyikére, hiszen a jegyek árai igen elrettentőek voltak. Lehet, hogy kocsival jobban megérte volna? Na mindegy, ha már így döntöttünk nincs visszaút. A kora reggeli utazással igazán nem is volt gond, a „gyors” betartotta a menetrendet, csak a szokásos 27 percet késve értünk a célmegállóhoz (30 perc késés után lehet visszaigényelni a jegy árát, ha visszaadják).

A parton töltött két nap után szerettünk volna ismét haza jönni, ám ez már kicsivel nehezebbnek bizonyult. A Siófokról indított gyorsra mi még fel tudtunk szállni, sőt még ülőhely is akadt, ám később annyian lettünk, hogy már az állók is nyomorogtak, mint heringek a konzervdobozban. Furcsa volt, hogy a vonat nagyon lassan halad, és fél óra alatt már meg is tettünk öt kilométert. Képzeljék csak el, milyen az, amikor a három másodosztályú kocsiból álló szerelvényre (persze csúcsidőben az első osztályú vagonok többen vannak, mint másodosztályú társaik, és persze üresek is) felzsúfolódik néhány száz utas, majd a kinti ötven fok bent már négyzetesen nő.

Levegő nincs, hiszen a vonat 15km/h-s átlagsebessége nem idéz elő figyelemre méltó légvonatot (magyarul huzat). Kalauzt nem láttunk, meg is lincselték volna a szerencsétlent. Bár mondhatta volna, hogy fáradjunk át az első osztályra, mert ott még el lehet férni, de valahogy ez nem történt meg. Még szerencse, hogy a hűtőtáskában volt négy ásványvizes palack, amelyből hármat megittunk (tehát a napi ajánlott folyadékbevitelt már fél óra alatt túlteljesítettük), egyet pedig a fejünkre locsoltunk, hogy ne kapjunk hőgutát. Volt, aki rosszul lett, és olyan is, aki elájult.

Végre megérkeztünk a Délibe, ahol az órámra pillantva konstatáltam, hogy a hozzávetőlegesen nyolcvan kilométert majd négy óra alatt tettük meg. A 20 km/h-s átlagsebesség kicsit elszomorított, lehet, hogy kerékpárral kellett volna mennünk.

Kérdésünkre, hogy mi történt, azt válaszolták, hogy a sínek a melegtől deformálódtak, így még a jegy ára sem jár vissza. Nálunk ezt is megtehetik.
Azért érdekelne egy két dolog, mert laikus vagyok ebben a témában. Például, hogy az ausztrál sivatagban miért tud a vonat gyorsan menni, vagy az osztrák vonatok hogyan lehetnek klimatizáltak, mikor a jegyek kevesebbe kerülnek ott, mint itthon. Fura dolog ez, nem?

Most olvasom, hogy a vasárnapi hőségben a budai oldalon a sínek felpúposodtak a „hatalmas” melegben (április 25.-én), de nincs baj, hiszen a villamosok a két végállomástól valameddig járnak, az ominózus részen pedig a hetes buszra átszállva elérhetik céljukat az utasok. Azért nagyon kíváncsi lennék, hogy az ellenőröket ilyenkor tájékoztatják, hogy ne kelljen az átszálláshoz új jegyet lyukasztani? Nagy a baj. Mind vállalati, mind nyári meleg szinten. Mi lesz itt idén, ha tényleg jön a kánikula?

Csak tudatosan! .

Úgy tűnik, gondolkodásunk a rendszerváltás óta egyre inkább jó irányba fejlődik. A közlekedési morál ugyan kissé romlott, de ez a minőségi útjainknak és azok folyamatos toldozás-foldozásos munkálatai miatti lezárásoknak, vagyis a dugóknak köszönhetők. A munkába járás máig legfontosabb eszköze az autó pedig egyre nagyobb szerephez jut a válság ellenére is.

Az autópálya matrica eladásokból is jól látszik, hogy az emelkedő üzemanyag árak ellenére is szívesen használjuk járműveinket. A családok kezdenek tudatosan gondolkodni autóvásárlás terén. Megfigyelhető ugyanis, hogy a família a tagok száma szerint vesz járművet, és egyre jobban odafigyelnek a fenntarthatóság és a fogyasztás problémájára is. A még gyermekáldásnak nem örvendett fiatalok ráébredtek, hogy nem csak a száz kilométeren húsz literes fogyasztású benzinfaló szörnyetegekkel lehet eljutni A-ból B-be, hanem van ennek egy lényegesen pénztárcabarátabb módja is.

A statisztikák alapján egyre többet veszünk kisautót. Főleg a városi emberek a munkába való bejáráshoz használják őket. Tudatában vannak, hogy itthon és sok más országban is még mindig csak 130km/h az autópályán megengedett maximális sebesség, és az átlépésekor kiszabott bírságok nem a mi pénztárcánkhoz vannak méretezve. És akkor még nem említettem a vagyonadót és a teljesítményadót, ami az erősebb járműveknél akár csillagászati összegekre is rúghat. Aki persze az utcán akar száguldozni, annak ilyen kocsit kell vennie. Ám a fiatalok is kezdenek rájönni, hogy kisebb összeg ellenében autóikat az egyre többször hirdetett versenyeken is kipróbálhatják. Márpedig aki egyszer ráérzett az ízére, az később már csak ott fog gyorsan hajtani.

A másik dolog az egy autóban egy ember probléma megoldása lenne. Sokan felismerték, hogy az útjukba eső kollégákkal közösködve az üzemanyagon jóval olcsóbb a bejárás, és a jármű is jobban ki van használva. Kis családnak kis autót érdemes venni, mindig a kihasználtsági szempontokat kell figyelembe venni. Persze lehet, hogy például építkezéshez szükséges egy kombi vagy egy kisbusz, de itt most a már egzisztenciával rendelkező famíliákra gondolok. Szerencsére vagy sem, az autópiac most nagyon mélyponton van.

A kisebb kategóriájú használt és új autók ára is csökkent. Akinek tehát volt egy kis pénze félretéve ínségesebb időkre, az most kedvére csemegézhet a bőséges kínálatban. De az is, aki kényelemre vágyik – tegyük fel, sokat ingázik külföldre-, hiszen a luxusadó miatt a nagyköbcentis járművek ára iszonyatosat zuhant.

A nemsokára forgalomba kerülő elektromos autóknak is várhatóan nagy sikerük lesz, hiszen ezek még –fejlettségükhöz mérten- inkább csak a városi közlekedésre alkalmasak. A nagyobb cégek is megmutathatják a világnak és a versenytársaknak, mennyire élen járnak a környezetvédelemben, és az időszakos járműpark cserénél már a „zöld” autókat részesíthetik előnyben. Ha pedig egy folyamat egyszer beindul…
Sch.L.

A kritizálhatatlan massza .

Megint eldugul a főváros, ezúttal nem a gépkocsiktól, hanem a felvonuló kerékpárosoktól. A szervezők szerint „A tavaszi Critical Mass legfőbb célja, hogy még többen válasszák közlekedési eszközként a kerékpárt.” (idézet a magyar honlapról)
Szerintem a szervezők ezt a meggyőzést túlbonyolították. Minekutána elzárják a forgalmat a gépkocsik elől, magyarán megtiltják az adott területen a használatát, naivan rákérdeznek: Miért nem kerékpározol?

Nem választási lehetőséget kínálnak, kikényszerítenek egy döntést: gyalogolsz, vagy bringázol. (Persze otthon is maradhatsz). Nem baj ha öreg vagy, szédülsz a bringán, netán nem is tudsz. (hát ember az ilyen, minek él egyáltalán?) Az sem baj ha nem praktikus rajta bevásárlószatyrot vinni, az se baj ha nem akarod a sokadikat ellopatni, sokadszor feljelentést tenni, majd értesülni a nyomozás eredménytelen lezárásáról. Az sem baj, ha a hirtelen záportól elázol, netán a munkahelyeden nem tudsz átöltözni. (Ismerek ez alól kivételt)

Mérnök szemmel ez számomra diktátum, nem meggyőzés. A diktátumnak pedig zsigerből mindenki ellenszegül. Ki erőszakosan, ki destruktívan. Egy biztos: a szimpatizánsok száma nem nő, csak csökken ezzel az akcióval. Mondhatnám kampánnyal, de hát kampánycsend van.

Nem akarok érveket sorolni a városi bringázás mellett, sem pedig ellene.
Tudvalevő, hogy egy várospolitikus sem mer ellentmondani egy ilyen szervezet követelésének, mert ráragasztanak valami embertelenségre utaló jelzőt. Inkább vigyorogva engedélyezik, s kényszer-mosolyognak a kameráknak: Látjátok milyen trendi vagyok?

Javaslom azonban minden újkori misszionáriusnak, hogy ne mások akadályozásával, nehézségek támasztásával végezzék hittérítő tevékenységüket. Próbálják meg elfogadnia többiek döntését.

Mert még a végén megeszik őket a kannibálok…

A Föld sötét órája .

Március utolsó szombatján a sötét oldal hatalma tovább terjedt. 20 óra 30-kor sötétbe borult a világ; a setét minden fizikai tényt megcáfolva az ötletgazdák fejétől kiindulva több száz városra kiterjesztette uralmát.

A felhívásban, mely eme tettre buzdított az szerepel, hogy tegyünk a klímaváltozás ellen. Nem globális felmelegedést emleget, klímaváltozást, ami lehet lehűlés is. Döntsd el Te!

A megoldás erre is, arra is ugyanaz, kapcsold ki az elektromos fogyasztóidat!
Nem kell dicsfényt a katedrálisoknak, nem kell díszfény a hidaknak, az Eiffel toronynak.

Igaz is: ki volt az a szarvasmarha, aki a villany kitalálta, hogy aztán jól befűtsön vele a Földnek?
Minek díszvilágítunk egyáltalán? S ha már az üzlet ilyen szépen beindul – pár év alatt ezernél több megszédített város – miért kapcsoljuk vissza egy óra múlva?

A'propos! Ha egy óra áramszünet segít a Földnek kettő, három, négy stb. még többet segít, vagy nem?

Miért is készítünk szobrokat, miért díszítjük az lábos oldalát, miért hordunk gyűrűt, aranyláncot? Csupa pazarlás idővel, anyaggal, energiával.
Ha a lelkiismeret furdalását akarja elhallgattatni a szervező, akkor előbb gondolkozzon el a követendő irányon, s aztán menjen egyértelműen arra.
Az igaz, elgondolkozni sötétben is lehet…

Hát egyenek kalácsot!

Állítólag Marie Antoinette, francia királyné, értesülvén a nép nyomoráról, s hogy sokaknak kenyérre sem futja, a fenti korszakalkotó javaslattal gondolta kezelni a problémát.

Most már biztos vagyok benne, hogy van reinkarnáció, s az ötletdús királyné újjászületett. Újjászületett azok közül valakiben, akik 22 milliárd forint támogatást ítéltek meg a kecskeméti Mercédesz gyárnak. Nincs pénzünk a sárgamatricás – állítólag, de nem bizonyítottan környezetszennyező – öregecske autóinkat katalizálni, helyette kitiltjuk a városból, de luxusautógyárat megtámogatunk! Félő, hogy különben bedől. Populista akarok lenni, (nem vagyok álszerény), de ebből a pénzből 10000, lassan írom, t í z e z e r! munkahely teremtéshez lehetne fejenként k é t m i l l i ó s! támogatást adni.

Gondolom másnak is lenne ötlete, hol és hogyan lehetne közérdekű módon ezt a pénzt hasznosítani.

De az is lehet, hogy a Daimler önként vállalt 185 millió dolláros bánatpénzébe szállunk be ( cirka 60%-a) ily módon, amit holmi kormányzati – hazai is - megvesztegetések miatti önkéntes penitenciaként vállalt a fedhetetlen óriás.

A francia királyné sorsát megénekelte Batsányi János (1763 Tapolca -1845 Linz) is a ’A franciaországi változásokra’ című jövendölésében:

Nemzetek, országok! kik rút kelepcében
Nyögtök a rabságnak kínos kötelében,
S gyászos koporsóba döntő vas-igátok
Nyakatokról eddig le nem rázhatátok;
Ti is, kiknek vérét a természet kéri,
Hív jobbágyitoknak' felszentelt hóhéri,
Jertek, s hogy sorsotok előre nézzétek,
Vigyázó szemetek Párisra vessétek!

Azért bízom benne, hogy az újjászületett sorsa nem úgy végződik, mint a szépasszonyé…