Klíma-mumus

Sokan koppantak Koppenhágában. Valami átütő erejű kötelezettség vállalásra számítottak, erre született egy dokumentum, ami még a papírt sem nagyon éri meg amire kinyomtatták. A résztvevők többet tettek volna a felmelegedés ellen, ha otthon maradnak, s nem kell fűteni a konferencia termeket, nem kell annyi röpcsi az utazásaikhoz.

De vajon tényleg ilyen ijesztő a klímaváltozás, vagy megint egy gigaüzlet csőbehúzásának vagyunk áldozatai?
Az átlaghőmérséklet az ismert Föld-történetben mindig is változott. A változás üteme az ember számára kevéssé érzékelhető, mert az egyed amortizációs ideje rövid ezekhez a változásokhoz képest. A rendszeres meteorológiai feljegyzések sem ölelnek át irdatlan időket.

Azt tudjuk, hogy Európában a XV. század körül mini jégkorszak volt, jött és ment, majd a ’930-as évek táján melegrekordokat mértek, (a nagy gazdasági visszaesés idején), melyeket csak mai napság sikerült űberelni.
Minap -25°C-t mértek Szécsényben. Nem szólt senki az ottani időjárásnak, hogy globális felmelegedés van?

Nagyfokú önteltség részünkről azt hinni, hogy mi okozzuk a klímaváltozást. Legfeljebb oly mértékben, ahogy a kisegér részt vesz a dübörgés létrehozásában, mikor átsétál az elefánttal a hídon. A Szent Helen vulkán kitörése becslések szerint több felmelegedést okozó port és üvegház hatású gázt lökött a légtérbe, mint amennyit az emberiség az ókortól napjainkig produkált. A Krakatoa robbanásáról ne is beszéljünk. Mégsem fogunk vulkándugók kifejlesztésébe, inkább kínos pedantériával kapcsolgatjuk ki készenléti állapotú elektromos berendezéseinket. Majd kocsiba ülünk, és a dugóban elvárakozunk két évnyi készenléti energia megtermeléséhez elegendő benzint.

Nem gúnyolódni akarok a javító szándékon. Testem lelkem tiltakozik a pazarlás ellen, az inert gázok elfáklyázása ellen. De a hangsúlyt nem a lelkiismeret nyugtalanítására tenném, pláne nem orbitális csúsztatások árán. Az élet minőségét nem feltétlenül a termékek fogyasztásának növelése jelenti. A termelési lehetőségeink megugrásával még mindig gyermekkorát éli az emberiség, örül, hogy mennyi mindent megengedhet magának. Aztán ott romlik rá a sok ünnepi kajamaradék, gyomrát elrontotta, s nem tudja már hova kivinni a szemetet.

Fő erőforrásainkat az alkalmazkodásra kell fordítani, ha tetszik a védekezésre nem pedig az álszent siránkozásra. S azt lehet konferencia nélkül is.