Minőségbiztosítás .

Hétköznapi eset, bár ez konkrétan hétvégi esetként indult. UPC drága, vasárnap déltájban úgy döntött kiszolgáltatottá, nem pedig kiszolgálttá teszi körzetünkben ügyfeleit. Úgy 20 óra türelmes várakozás után a jámbor ügyfél, kinek üzleti ügyei is interneten intéződnének, veszi a bátorságot felhívni mobilon (minek számát a kedves szolgáltató is tudja, de hát drága az sms, tudjuk, és nem tájékoztatásra való) Őfőtársaságát, aholis végighallgathatja a lelőhetetlen akciókat, megtudhatja, hogy „Minőségbiztosítási okokból” a beszélgetést, amiből végül nem lesz semmi, rögzítik. Az fel sem merül, hogy az állampolgár tiltakozhat e ez ellen.

Automatikus ügyfél azonosítás után közli a T. Kuncsafttal azt, ami miatt az zargatni bátorkodta a Magas Társaságot, hogy azon a szolgáltatási területen műszaki hibája van, kis türelmet, gyógyítják.

Hiába no, nagy dolgot tudtunk meg, miszerint nem itthon/irodában a beltéren leledzik a baj forrása, hanem a zord kinti hálózatban. Máris ugrásszerűen emelkedett a minősége a szolgáltatásnak!

Az automata azonban nem lankad. Javasolja, hogy a hibakereső menüt – mert nekik olyan is van ám! - nézzem meg az interneten (!) – amit momentán nem tud szolgáltatni. Ha netán kígyónak méltóztatok lenni, a K menüpont alatt bele is haraphatok saját farkamba. Így a kör alakot felvéve egy végtelen minőségi spirálba kerülünk a fejlődés határa a csillagos ég, sőt tovább!

„Kitartók kuncsaftok leszerelése” menüpont. Egyes megátalkodottak szeretnek élő személyekkel beszélni, megpróbálják tehát a 0-s gombbal Kapcsoljuk Ügyintézőnket kisasszonnyal, fiatalemberrel próbálnak kommunikálni. Kis éji/napi zene után finom átfogalmazásban tudtunkra adatik, hogy úgy látszik túl sok időnk van mert az ügyintézőre aztán várhatunk! De csak hallasd nyugodtan a zenét, a mobilosokkal (hisz másképp elérhetetlenek vagyunk) risztelünk a bevételen.

Kérem tehát a UPC-t ne fokozza a minőséget elviselhetetlenre, a saját hármas követelményének: - Utolérhetetlen, Példátlan, Csodálatos – így is bőven megfelel.

Ja, kíváncsian várom a számlát, mibe is fáj majd ez a csúcsminőség.

Vissza a jövőbe .

Többször csodálkoztam rá, milyen örömmel kap fel a média egy-egy hírt, és adja tovább bármiféle kritika nélkül. Most a bankadó alkotmányellenessége a sztártéma. Felreppent, miszerint a bankoknak a 2009. december 31-i mérlegfőösszegük után kellene befizetniük az elvonást. Az adókulcs 0,4–0,5 százalék lehet.

Noha a Bankszövetségnél véleményt csak a tárgyalások végleges lezárása után tudnak, akarnak mondani a tervezetről, megkérdezett adószakértők szerint (szakértő ugyebár az, aki a témában már a legtöbb hibát elkövette) máris látszik: egy ilyen szabály szinte biztosan alkotmányellenesnek bizonyulhat. Az ok szerintük egyszerű, egy múltbéli állapot, a 2009 végi mérlegfőösszeg alapján vetnék ki az adót, míg maga a törvény csak idén lép életbe. Márpedig visszamenőleg jogszerűen nem lehet adókötelezettséget megállapítani.

Eme szakértők szerint a legtöbb adó szintén alkotmányellenes (érdekes, az USA-ban 200 éve még nem volt adó), hiszen társasági adót is utólag fizetünk, szja-t is, kommunális adót is egy előző állapot alapján, sőt még a helyi adót is. Ami egy fiktív jövedelemre van alapozva, az a társaságok adóelőlege, amit viszont soha egy adószakértő sem támad, pedig az meg nem keresett pénz adózása. Jobb esetben megkeresed, rosszabb esetben futhatsz a pénzed után.

Az visszamenőleges hatálytalanságot eleink azért találták ki, hogy elkerüljék a problémát miszerint; ha a nagymamám fiú lett volna a nagypapám lett volna é? Magyarul: feltételezzük, hogy más információ birtokában másképp cselekszünk, másképp döntünk. Vajh a bankok orvul nem növelik a mérlegfőösszegüket, ha tudják mily cudar elvonások jönnek? Inkább átadják a konkurenseiknek a terepet, lebontják a márványpalotákat, mert a mérlegfőösszegben szereplő pénz dolgoztatása nem termel ki ekkora profitot? Ezt – ingyen – senki nem hiszi.

Ha a fenti gyengus érv lepattan az Alkotmánybíróságról, akkor a törvény mélyebb gyengeségei viszont vígan lubickolhatnak.

Mindent bele? .

Nem irigylem a BKV-s dolgozókat. Az összes sajtóorgánum a BKV házatáján fellelt, vagy úgy gondolt, hogy ahhoz köthető visszaéléseken és visszaélés gyanús ügyeken csámcsog, közben hébe-hóba hallani csak, hogy az ott dolgozók nagy, meghatározó része nem deviáns munkavállaló, nem sarokházat akar, (de már idén!) New York-ban, csak normális munkával szeretné eltartani családját, relatív biztonságban tudni jövőjét. Ezeknek az embereknek lelki teher a folyamatos békávézás, ami óhatatlanul megbélyegzi őket is.

Éppen ezért - noha tudjuk, hogy a shownak menni kell! - bánjunk csínján az újabb ócsárló hírekkel. Pontosan fogalmazva, a csúsztatásokat elkerülve adjanak róla számot, ha már.

Kínában gyártott, ám némethonban átcimkézett mozgólépcső elemeket építettek be az uniós támogatással felújított metróba, szól a hír. Ugyanazon híradásban már az ítélet is kész, az ügy besoroltatik a többi panama közé anélkül, hogy megtudnánk, vajon mit ír elő az uniós támogatás arra az esetre, ha sztrájk van a tendernyertes európai beszállítónál, vagy ha a megrendelő uram bocsá' át lett verve.

Szokás, hogy nagyobb értékű berendezéseket a gyártás helyszínén vesznek át, mint itt a mozgólépcső elemeket. Noha szerintem egy lépcső nem egy nagy műszaki csúcsteljesítmény, de legyen. A helyszíni átvétel gyakorlatának praktikus indokai vannak, (pl kifogásult árut ne kelljen fölöslegesen utaztatni stb.) de az átvevő az esetek nagy részében nem találkozik a félkész termékkel.

Tudom, hogy egy rövid hírben nincs idő körbejárni, szerzők tekintetében általában nincs szakértelem boncolgatni egy témát. De ha valaki nem tud arabusul, az ne beszéljen arabusul. Mert a végén azt hiszik, szidják az anyjukat.

Erőművi on-shore lovagi torna .

Esélye sincs az MVM harmadnyi seregének, hogy visszatartsa a Dunamenti Erőmű Zrt. többségi tulajdonosát (Electrabel SA) nyolcmilliárdnyi nyereség forint adómentes haza-síbolásától. Az eredeti nyereség nem egész 7 százalékát itthon hagyták, amiből nekünk, az MVM-nek marad 1,7 %, de osztalékot nem fizetnek. Mint tavaly sem.

Teszik ezt az után, hogy a hosszú távú vásárlási megállapodások (thm) – amik a kirablásunkat betonozták be – az EU-ban tilosak, tehát beszüntetendőek. Hogy szegény nyomorgó Electrabel csődbe ne menjen, a Budapesti Erőmű Zrt-vel és a Pannon Erőmű Zrt-vel együtt 179 milliárd forint kompenzációt (beh szép szó – nekik!) kaptak.
Hát ez persze nem elég, a nyolcmilliárdot az erőmű az anyacéggel kötött swap-ügylet keretében az orrunk elől, lehet válogatni: kitalicskázta, Nokiás dobozozta, vagy amit akartok.

Gondolom a swap ügylet teljesen ellentétes tagja is a fiókban, vagy a winchesteren hevert, ha netán az árfolyamok ellenkező irányba mozdulnának. Csak azt a szerződést kellett elővenni, ami alapján az anyacég nyer, lévén utólagos elszámolás van.
A furcsa csak az, hogy az MVM-nek ehhez nincs hozzászólása.

Lehet, hogy a pécsi vizes módszert kellene alkalmazni?

No nem lepedőt ráhúzni, hanem elhúzni. A nótájukat. Vagy elhúzatni. A belüket.

Hagy füstöljön! .

Szeretnék egy kicsit a magyar autó-tuningolásról írni. Az utakon közlekedve egyre gyakrabban találkozhatunk sportosabb kinézetű autókkal. Aki egy kicsit ismeri a típusokat, az jól tudja, három féle tuning létezik.

Az egyik az optikai, a második a technikai, a harmadig pedig a kettő egyvelege. A magyar emberek pénztárcája általában csak a kisebb díszítőelemek „felaggatását” teszi lehetővé az autóra, amivel nincs is semmi gond. Természetesen itt is lehetne Ízlések és pofonok szerint szelektálni, de ezt döntse el mindenki maga. Egy kicsivel több pénzből már optikai szetteket lehet a boltokban vásárolni, amelyek már magukra vonják a tekinteteket. Ennek a kategóriának jelentős hányada megfigyeléseink szerint 100 lóerő alatti motorral rendelkező autót tud magáénak.
Ők azok, akik szívesen versenyeznek utcán, autópályán, de egy emelkedőhöz érve már meghunyászkodnak.
Pontosan ezen hibának kiküszöbölésére jön a második kategória, a technikai tuning. Itt azért már húzósabb összegekről beszélhetünk, ám mégis találkozhatunk velük naponta többször is. Manapság a dízel hajtás éli reneszánszát, hiszen a technika az utóbbi években nagyon sokat fejlődött ezen a téren. Gondoljunk csak a Le Mans-i 24 órás viadalokra, ahol a dízel autók sorra nyerik a versenyeket. Onnan ismerhetőek fel ezek az autók a közúton, hogy előzésekbe bocsátkozva padlóig nyomott gázpedál állásnál épp csak akkora füstfelhőt eregetnek ki a kipufogón, hogy a háttérbe szorult autós semmit se lásson.

Sajnos ez nem az ő hibájuk, ez a tervezés hibája. Itthon rengeteg tuningbolt létezik, és számtalan variációban ontják a maguk vagy más által megírt chipeket (Rudolf Diesel forogna a sírjában). Megjegyzem, legtöbbjük többet árt, mint használ. Sok embert ismerek, akik aktív résztvevői a magyar, esetleg külföldi versenysportnak és ennek révén kitanulta a programozás minden csínját-bínját. Ők azok, akik Nyugat-Európai szinten a környezetvédelmi szempontokat is figyelembe véve írják a szoftvereket. A dízelmotornak van ugyanis egy füstölési határa, amely fölött rohamosan megnő a kibocsátott koromrészecskék száma, mivel szó szerint ömlik a hengerbe az üzemanyag. Sokan így tesznek, a megnövelt turbónyomás mellé jó sok üzemanyagot engednek. Pedig ennek nincs nagy létjogosultsága. Hiszen külföldi kollégáik ugyanazt a teljesítményt a füsthatár alatt is képesek kihozni a motorból. De ehhez érteni kellene. Léteznek Angliában, Németországban olyan tanfolyamok, ahol ezt meg lehet tanulni. Tény, hogy nem olcsók, de aki ezek közül elvégez akár csak egyet is, nagy megbecsülésre tehet szert hazánkban. Az ilyen ugyanis ritka, mint a fehér holló.

Visszakanyarodva a harmadik típushoz, ehhez kell a legtöbb pénz. Egyre több és szebb autó gördül ki a különféle műhelyek ajtaján, és ez esetben már beszélhetünk valódi építésről-szépítésről. Komoly mérnöki munka áll a hátuk mögött, gyakran saját fejlesztések is gazdagítják technikájukat. Néhányuk külföldi versenyeken is komoly helyezéseket ért el, rájuk nagyon büszkék lehetünk. Lassan, de biztosan azért nálunk is fejlődnek a szakágak, egyre több rajongót vonzanak a versenyek. Ez persze teljességgel érthető, hisz itthon nincs akkora hagyománya az autóversenynek, mint nyugatra. De bíztatni szeretnék minden építőt, versenyzőt, rajongót, egyszer elérünk arra a szintre is.
A füst is felemelkedik…
Sch. L.

Nyári ürömök .

Ha újra itt a nyár és meleg az idő, az ember strandra jár, azaz csak járna, ha volna mivel. Mert a meleg nem tesz jót a vasútnak sem. Évről évre nagyobb problémát jelentenek a nyári meleg hatására felpúposodott, deformálódott sínek.

Történt ugyanis, hogy tavaly nyáron, az egyik hétvégén kedvünk támadt leruccanni a Balatonra egy kis fürdőzésre. Igazi hőség volt, az árnyékban is szinte elviselhetetlen. Úgy döntöttünk, autó helyett vonatozunk egy kicsit (a Balatoni szabad strandra való leutazás olcsóbb volt, mint a pesti strandbelépők), hiszen a hűtőtáskában lapuló jéghideg (alkoholmentes) sör ízére gondolván a vezetés élményének vágya hamar szertefoszlott. Szombaton hajnalban indultunk, mert ekkor még viszonylag el lehet férni a másodosztályú kocsik valamelyikében. Nem mentünk messzire, csak Siófoktól is keletebbre lévő szabad strandok egyikére, hiszen a jegyek árai igen elrettentőek voltak. Lehet, hogy kocsival jobban megérte volna? Na mindegy, ha már így döntöttünk nincs visszaút. A kora reggeli utazással igazán nem is volt gond, a „gyors” betartotta a menetrendet, csak a szokásos 27 percet késve értünk a célmegállóhoz (30 perc késés után lehet visszaigényelni a jegy árát, ha visszaadják).

A parton töltött két nap után szerettünk volna ismét haza jönni, ám ez már kicsivel nehezebbnek bizonyult. A Siófokról indított gyorsra mi még fel tudtunk szállni, sőt még ülőhely is akadt, ám később annyian lettünk, hogy már az állók is nyomorogtak, mint heringek a konzervdobozban. Furcsa volt, hogy a vonat nagyon lassan halad, és fél óra alatt már meg is tettünk öt kilométert. Képzeljék csak el, milyen az, amikor a három másodosztályú kocsiból álló szerelvényre (persze csúcsidőben az első osztályú vagonok többen vannak, mint másodosztályú társaik, és persze üresek is) felzsúfolódik néhány száz utas, majd a kinti ötven fok bent már négyzetesen nő.

Levegő nincs, hiszen a vonat 15km/h-s átlagsebessége nem idéz elő figyelemre méltó légvonatot (magyarul huzat). Kalauzt nem láttunk, meg is lincselték volna a szerencsétlent. Bár mondhatta volna, hogy fáradjunk át az első osztályra, mert ott még el lehet férni, de valahogy ez nem történt meg. Még szerencse, hogy a hűtőtáskában volt négy ásványvizes palack, amelyből hármat megittunk (tehát a napi ajánlott folyadékbevitelt már fél óra alatt túlteljesítettük), egyet pedig a fejünkre locsoltunk, hogy ne kapjunk hőgutát. Volt, aki rosszul lett, és olyan is, aki elájult.

Végre megérkeztünk a Délibe, ahol az órámra pillantva konstatáltam, hogy a hozzávetőlegesen nyolcvan kilométert majd négy óra alatt tettük meg. A 20 km/h-s átlagsebesség kicsit elszomorított, lehet, hogy kerékpárral kellett volna mennünk.

Kérdésünkre, hogy mi történt, azt válaszolták, hogy a sínek a melegtől deformálódtak, így még a jegy ára sem jár vissza. Nálunk ezt is megtehetik.
Azért érdekelne egy két dolog, mert laikus vagyok ebben a témában. Például, hogy az ausztrál sivatagban miért tud a vonat gyorsan menni, vagy az osztrák vonatok hogyan lehetnek klimatizáltak, mikor a jegyek kevesebbe kerülnek ott, mint itthon. Fura dolog ez, nem?

Most olvasom, hogy a vasárnapi hőségben a budai oldalon a sínek felpúposodtak a „hatalmas” melegben (április 25.-én), de nincs baj, hiszen a villamosok a két végállomástól valameddig járnak, az ominózus részen pedig a hetes buszra átszállva elérhetik céljukat az utasok. Azért nagyon kíváncsi lennék, hogy az ellenőröket ilyenkor tájékoztatják, hogy ne kelljen az átszálláshoz új jegyet lyukasztani? Nagy a baj. Mind vállalati, mind nyári meleg szinten. Mi lesz itt idén, ha tényleg jön a kánikula?

Csak tudatosan! .

Úgy tűnik, gondolkodásunk a rendszerváltás óta egyre inkább jó irányba fejlődik. A közlekedési morál ugyan kissé romlott, de ez a minőségi útjainknak és azok folyamatos toldozás-foldozásos munkálatai miatti lezárásoknak, vagyis a dugóknak köszönhetők. A munkába járás máig legfontosabb eszköze az autó pedig egyre nagyobb szerephez jut a válság ellenére is.

Az autópálya matrica eladásokból is jól látszik, hogy az emelkedő üzemanyag árak ellenére is szívesen használjuk járműveinket. A családok kezdenek tudatosan gondolkodni autóvásárlás terén. Megfigyelhető ugyanis, hogy a família a tagok száma szerint vesz járművet, és egyre jobban odafigyelnek a fenntarthatóság és a fogyasztás problémájára is. A még gyermekáldásnak nem örvendett fiatalok ráébredtek, hogy nem csak a száz kilométeren húsz literes fogyasztású benzinfaló szörnyetegekkel lehet eljutni A-ból B-be, hanem van ennek egy lényegesen pénztárcabarátabb módja is.

A statisztikák alapján egyre többet veszünk kisautót. Főleg a városi emberek a munkába való bejáráshoz használják őket. Tudatában vannak, hogy itthon és sok más országban is még mindig csak 130km/h az autópályán megengedett maximális sebesség, és az átlépésekor kiszabott bírságok nem a mi pénztárcánkhoz vannak méretezve. És akkor még nem említettem a vagyonadót és a teljesítményadót, ami az erősebb járműveknél akár csillagászati összegekre is rúghat. Aki persze az utcán akar száguldozni, annak ilyen kocsit kell vennie. Ám a fiatalok is kezdenek rájönni, hogy kisebb összeg ellenében autóikat az egyre többször hirdetett versenyeken is kipróbálhatják. Márpedig aki egyszer ráérzett az ízére, az később már csak ott fog gyorsan hajtani.

A másik dolog az egy autóban egy ember probléma megoldása lenne. Sokan felismerték, hogy az útjukba eső kollégákkal közösködve az üzemanyagon jóval olcsóbb a bejárás, és a jármű is jobban ki van használva. Kis családnak kis autót érdemes venni, mindig a kihasználtsági szempontokat kell figyelembe venni. Persze lehet, hogy például építkezéshez szükséges egy kombi vagy egy kisbusz, de itt most a már egzisztenciával rendelkező famíliákra gondolok. Szerencsére vagy sem, az autópiac most nagyon mélyponton van.

A kisebb kategóriájú használt és új autók ára is csökkent. Akinek tehát volt egy kis pénze félretéve ínségesebb időkre, az most kedvére csemegézhet a bőséges kínálatban. De az is, aki kényelemre vágyik – tegyük fel, sokat ingázik külföldre-, hiszen a luxusadó miatt a nagyköbcentis járművek ára iszonyatosat zuhant.

A nemsokára forgalomba kerülő elektromos autóknak is várhatóan nagy sikerük lesz, hiszen ezek még –fejlettségükhöz mérten- inkább csak a városi közlekedésre alkalmasak. A nagyobb cégek is megmutathatják a világnak és a versenytársaknak, mennyire élen járnak a környezetvédelemben, és az időszakos járműpark cserénél már a „zöld” autókat részesíthetik előnyben. Ha pedig egy folyamat egyszer beindul…
Sch.L.