2009. március 26., csütörtök

Késsel nyitott társadalom .

Soros úr leszerepelt. Bár elolvastam minden könyvét, amit felleltem itthon, egyet is értettem gazdasági fejtegetéseivel, - már amit megértettem belőle - de a nyitott társadalomról való áradozása elfedte azt a beállítódást, miszerint "a haszon mindenek előtt". A jóember előbb kirabol, aztán a tizedét visszaadja humanitárius segélyként. Aktív részvételének az OTP részvények árfolyamának romlásba döntésénben nem a ténye sérelmes, - hiszen esésre játszott minden téren - hanem annak szabálytalan végrehajtási módja. Minden elismerésem a PSZÁF-é, bár jobb lett volna, ha hamarabb tesz legalább megállapítást, csökkenthette volna a pánikot, valamint sok kisbefektető veszteségét.
Filantrópunk tehát valójában egy báránybőrbe bújt farkas, rács mögött a helye vagy a vadonban. Érdekes, hogy egyesek 80 millió forintos sunnyogásért börtönt járnak majd (ami jár, az jár), ennek többszörösét kitevő károkozást pénzbírsággal ki lehet váltani. Nálunk. Választott hazájában bíróság várná.
A pénzügyi Jekyll és Hyde számára semmi sem állít gátat. Csak hálánkat fejezhetjük ki, amiért felnyitotta szemünket, milyenek külföldi segítőink.
Köszönjük George bácsi!

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése